Mindig tudunk alkalmat találni arra, hogy együtt töltsünk legalább havonta egy-egy estét, legközelebb a nyarat búcsúztatjuk batyus táncház keretében, ahová mindenkit szeretettel várunk, legyen az óvodás vagy már nyugdíjas korú, egy a lényeg, hogy valamennyien szeressék a népzenét és a néptáncot.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a kulturális központ és a Belencéres Néptáncegyüttes tagjainak szervezésében 2009-ben indult útjára Békésen a néptánc mozgalom a Petőfi u. 21. szám alatt, a táncegyüttes próbatermében. Minden alkalommal élőzenei kíséret mellett, batyus vendégség keretében, ingyenes formában zajlik a táncoktatás, ahol az első 1,5-2 órában a legkisebbek tanulhatnak tánc alaplépéseket, népi mondókákat és játékokat, majd pedig a felnőttek tölthetnek együtt egy jó hangulatú, táncos estét.

Az új tanévkezdés első ilyen közösségi alkalma 2017. szeptember 30-án, szombaton, 18 órai kezdettel várja az érdeklődőket. A táncházat Hankó Tamás néptáncpedagógus vezeti, a talp alá valót a Suttyomba Zenekar húzza majd. A helyszín most is a fent említett táncház lesz.

A következő találkozók tervezett időpontja, melyet mindenki már most írjon be a naptárába:

  1. október 28.
  2. november 11.
  3. december 9.

Táncházalkalmakról bővebb információ:
bekesikultura@bekesikultura.hu
Mahovics Tamás: +36-30/606-67-64