Lassan kinőjük a táncházat is?

A legutóbbi, Őszi Batyus Táncház 2017. október 28-án a Belencéres Néptáncegyüttes próbatermében nemcsak jól sikerült, hanem úgy tűnt, hogy többen már talán el sem férnének.

Még Szeghalomról is érkeztek érdeklődők. A szeptemberi alkalomról is úgy írhattunk, hogy egyre többen vagyunk, de úgy tűnik minden alkalommal rekordot döntünk. Legközelebb már lehet azon kell a szervezőknek gondolkodni, hogyan tudjuk a teret kibővíteni. Elmondhatatlan az érzés és a hangulat, mikor kicsik és nagyok együtt, önfeledten járják a táncot az élőzene egyre gyorsuló ütemére, mikor kipirulva, széles mosollyal egymás kezét fogva ápolják népzenei és néptánc hagyományunkat és egyszerűen csak örülnek egymásnak.

A táncházalkalmak kiváló teret biztosítanak arra, hogy a gyerekek és felnőttek új barátságokat, ismeretségeket kössenek, a családok hasznosan, aktívan és ami a legfontosabb együtt töltsék szabadidejüket. Az első két órában a legkisebbek népi játékokat, mondókákat és táncokat tanulnak, majd szüleikkel közösen táncolnak, míg lassan az est második felében a felnőtteké lesz a főszerep, akik gyakran hajnalig is ropják, ki meddig bírja.

Mivel hisszük, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, így neked is itt a helyed köztünk. Szeretettel várunk 2017. november 11-én, szombaton, Márton napján is, 18 órától Békésen, a Petőfi u. 21. szám alatt. A táncházat Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere vezeti, az élőzenéről pedig a Suttyomba Zenekargondoskodik majd.

S mivel a vendégség batyus és a hasunkat is szeretjük, szívesen veszünk bármilyen finomságot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük