Belencéres sikerek

május 20-21-én rendezték meg Orosházán, a Békés Megyei Gyermek- és Kisegyüttesek Találkozóját, illetve annak szólótáncversenyét. A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészet Iskola néptáncos növendékei, akik egyben a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai is több mint 60 fővel indultak neki a megmérettetésnek. A két nap alatt összesen 6 produkciót, minden

Svájcban tanítanak a Belencéres vezetői

Mahovicsné Ladányi Anita és Mahovics Tamás néptáncpedagógusok, 2017. április 23-29. között egyhetes néptánc kurzust vezetnek Genfben, a Rudolf Steiner Általános Iskolában. A Suttyomba Zenekar és Nagy András Balázs közreműködésével népszerűsítik a magyar néptáncot és népzenét. Az előttük álló héten a tanítás mellett, betekintést nyerhetnek a svájci iskola életébe, ez idő

Áprilisi Batyus Táncház

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat Áprilisi Batyus Táncházunkba.Töltsünk együtt ismét egy jó hangulatú, vidám tánccal és népi játékokkal teli estét a Belencéres Néptáncegyüttes próbatermében. Ez alkalommal a talp alá valót a Talléros zenekar biztosítja. A táncházat Mahovics Tamás néptáncpedagógus vezeti, a Belencéres Néptáncegyüttes tagjainak közreműködésével. Időpont: 2017. április 8. (szombat)

Tánccal csalogattuk a tavaszt

Ismét egy jó hangulatú táncházban vehettek részt a táncos lábú érdeklődők, akik 2017. március 18-án ellátogattak a Belencéres Néptáncegyüttes próbatermébe.A program első részében a gyermekeké volt a főszerep, akik Hankó Tamás néptáncpedagógus vezetésével és a Belencéres Néptáncegyüttes táncosainak közreműködésével népi játékokat és egyszerűbb tánclépéseket tanultak.Később a felnőttek is bekapcsolódtak, moldvai,

Szeretettel várjuk önöket a tavaszköszöntő batyus táncházunkba

Töltsön együtt egy vidám estét a Belencéres Néptáncegyüttes táncosaival. Várjuk a kicsiket és nagyokat, mindenkit, aki velünk együtt ropná a táncot!A táncházat Hankó Tamás néptánc pedagógus vezeti, a talp alá valót pedig a Suttyomba Zenekar biztosítja. Időpont: 2017. március 18. (szombat) 18:00-24:00 óráig Helyszín: Békés, Petőfi u. 21. (A Belencéres

Január 28-án lesz a XV. KÉSZ bál!

A bál fővédnöke Makláry Ákos parókus, a KÉSZ országos elnöke lesz. A Jótékonysági Farsangi Bál a békési sportcsarnokban kerül megrendezésre, az est folyamán fellép a Belencéres és a Seamróg ír zenét játszó együttes. Az est zenekara a Tonic együttes. A svédasztalos vacsorát a Gyula Gasztro Party Service biztosítja. Az est

Decemberi közös tánc és mulatozás

Itt az év utolsó hónapja, de a közös tánc és mulatozás nem marad el decemberben sem! A jó hangulatban eltelt Imre-napi Batyus Táncház után itt a folytatás. Sok szeretettel várjuk az érdeklődő kicsiket és nagyokat, mindenkit, aki szívesen ropná velünk együtt a táncot a Decemberi Batyus Táncházunkban. A közös alkalmat

Néptáncosaink kimagasló sikerei

A Belencéres Néptáncegyüttes és a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola táncos szólistáival Dévaványán, a VI. Kádár Ferenc Országos Népzene és Néptáncversenyen vett részt. Vida Borbála- Bereczki Péter Ezüst fokozatot, Szatmári Dzsenifer- Barkász Márton Arany fokozatot és Mahovics Tamás Arany fokozatot kapott.

Imre-napi batyus táncház

Novemberben sem marad el a táncház, hiszen Imre-napi Batyus Táncházunkba várjuk az érdeklődő kicsiket és nagyokat, mindenkit, aki velünk együtt ropná a táncot. A táncházat Mahovics Tamás néptáncpedagógus vezeti. Az este folyamán közreműködnek a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai, az élőzenét pedig a Suttyomba Zenekar szolgáltatja. Időpont: 2016. november 5. (szombat) 18:00