![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364066108_716238713645969_3968666103970547203_n.jpg)
A CSSP-NEPTANC-MO-2022-0047 pályázati támogatás a néptáncegyüttes és utánpótlás csoportjainak minőségi, szakmai munkájához járult hozzá.
A legfontosabb az együttes számára összeállított új koreográfiák kialakítása, betanítása volt, valamint a művészeti vezető, a tánckarvezetők tiszteletdíja. A támogatás nélkül mindezt csak „társadalmi munkában” tudták volna végezni a szakembereink. Az új koreográfiák új viseleteket igényeltek, ezeket is a támogatási összegből szereztük be. A fellépések élő zenekari kísérete emelte a szereplések színvonalát.
A CSSP-TANCHAZ-2022-0045 pályázat lehetővé tette a jeles napokhoz, naptári ünnepekhez kapcsolódó táncházak megtartását. A táncházakat több esetben játszóházzal is színesítettük. A rendezvényeket nagy érdeklődés övezte, a korábbi órákban az apróbbak, a kisgyerekes családok, a későbbi órákban az idősebbek, a felnőttek vettek részt a programokon
Ezúton is köszönjük a Csoóri Sándor Alap támogatását a Belencéres Néptáncegyüttes, a Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület, valamint a megvalósult programok teljes közössége nevében.
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/362273133_716238533645987_8387854612320356560_n-1024x473.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364066108_716238713645969_3968666103970547203_n-1024x1024.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364074159_716238623645978_1130811133841385596_n-1024x683.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364075847_716240353645805_1291855611136536260_n-1024x768.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364077004_716238640312643_1047434178586075097_n-1024x683.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364077118_716238606979313_5056966025797712667_n-1024x768.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364082251_716238543645986_521064081252317554_n-1024x683.jpg)
![](https://belenceres.hu/wp-content/uploads/2024/03/364085191_716238583645982_374040687807520262_n-1024x683.jpg)