Történetünk

A békési Belencéres Néptáncegyüttes 2005–ben, a helyi művészeti iskola akkor már több éve táncoló, néptáncos növendékeiből alakult Sztankó Károly művészeti vezetésével. Az első sikerek az ő nevéhez fűződnek. Belencéresnek Békés egyik külterületét nevezték, ahol a tanyavilágban a helyi hagyományok az 50–es évek végéig a hétköznapokban is jelen voltak.

A közvetlen szakmai munkát 2005–2008 között Farkas Tamás és Gózon Mihályné Majorosi Tímea végezte.

A táncegyüttes művészeti vezetői pozícióját 2008 őszétől 2019-ig, Mahovics Tamás töltötte be. 2019-től 2021 júliusáig, Hankó Tamás látta el a művészeti vezetőséggel járó feladatokat. Munkáját 2020-ig, Szenteczki-Csipei Judit segítette.

2021 júliusától Okányi Mihály a Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Munkáját Simonné Csapó Magdolna és Földesi Márton tánckarvezetők segítik.

Békés város önkormányzatának folyamatos támogatása mellett, 2006 és 2012 között a Belencéres Alapítvány, jelenleg pedig a Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület is támogatja az együttest.

Egy év alatt közel 60-70 szereplés vár a táncosokra, közművelődési feladatok, versenyek, fesztiválok, kistérségi és magánrendezvények egyaránt. Rendszeres szereplői a városban már hagyománnyá vált Tökmulatságnak, Nefelejcs Vigalomnak, báloknak, a Madzagfalvi Napoknak és a Békés–Tarhosi Zenei Napoknak egyaránt.


Az együttes eddigi fontosabb szakmai sikerei:

2005 XII. Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál – Kunovice I. helyezés

2006 Nemzetközi Felnőtt Néptáncfesztivál – Marosvásárhely II. helyezés- 2006 Országos Ifjúsági Szólótáncverseny – Szarvas: Szeverényi Barnabás díjazott

2007 XIV. Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál – Kunovice I. helyezés

2007 VI. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál – Nyíregyháza Nívódíj, 2 fő szóló táncosi díjat kapott

2007 XXIII. Kállai Kettős Néptáncfesztivál Nagykálló – Különdíj

2008 Országos Ifjúsági Antológián való szereplés Budapesten

2008 VII. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál Pápa

2008 Zalai Kamaratáncfesztivál, Zalaegerszeg

2008 Ifjúsági Szólótánc fesztivál döntője, Eger, 6 táncos jutott be, akik közül hárman lettek díjazottak

2009 Szicília (Sagra del mandorlo in fiore) Mandulavirágzás Fesztivál Agrigento – Különdíj

2009 XVI. Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál Kunovice 2 szólótáncosi díj

2009 XXIV. Kállai Kettős Néptáncfesztivál Nagykálló – Együttesi Nívódíj

2010 XVII.“Kunovske Léto” Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztivál Kunovice különdíj

2010 Néptáncosok Országos Bemutató Színpada Budapest – “Jól minősült” cím

2010 november, Országos Minősítő fesztivál – Jó minősítés megszerzése

2010 november, Országos Ifjúsági Szólótáncverseny fődíját kapta Okányi Mihály “Ezüstpitykés táncos”

2011 január az Országos Szólótáncfesztivál Junior díjasa Okányi Mihály.

2011 augusztus CIOFF szervezés néptánc-fesztivál Portugáliában

2012 január Okányi Mihály másodízben „Ezüstpitykés táncos”

2014 Egri Országos Ifjúsági Szólótáncverseny, Pankotai István Különdíjas

2014 Okányi Mihály fellép a „Fölszállott a Páva” televíziós vetélkedő középdöntőjén

2014 Kis- és gyerek együttesek Találkozója. Szarvas. „Arany Minősítés”

2014 Részvétel a Suttyomba Népművészeti Versenyen. Eredmények: Szaszák László-Brezina Édua Aletta, Arany minősítés, Buzder Csaba-Batke Luca, Arany minősítés, Gál Patrik-Juhász Kitti, Ezüst minősítés

2015 Részvétel a Békés Megyei Gyermek- és Kisegyüttesek Találkozója, Mezőberény. Az Ifjúsági Csoport Arany Minősítést, a Gyermek Csoport Kiemelt Arany Minősítést szerzett.

2015 . „Fölszállott a páva” c. népzenei vetékedő műsorban versenyzik a Belencéres Néptáncegyüttes gyermek csoportja és a Busai Bori.Ifj. Mahovics Tamás páros (az utóbbiak tovább is jutottak a döntőbe, ahonnan a 2015. év legjobb szólista párosa címmel térhettek haza.)

2015 Suttyomba Népzenei Fesztiválon a szólistáik az alábbi díjakat kapták: Nagy Gábor-Vida Borbála: Arany minősítés, Izsó Lajos Hunor-Kovács Anna: Arany Minősítés+Különdíj, Barkász Márton-Nagy Tímea: Ezüst Minősítés, Bereczki Péter-Kis Dorka: Ezüst Minősítés, Gál Patrik-Lipcsei Gerda: Ezüst Minősítés, Szaszák László-Brezina Aletta Édua Ezüst Minősítés

2016 . IV. Országos Nagyecsedi Verbunkverseny Ifj. Mahovics Tamás 2. helyezett

2017 Országos Szólótáncfesztivál. Hankó Tamás Aranyasarkantyús táncos

2017. Orosháza. Békés Megyei Gyermek és Kisegyüttesek Találkozója. Belencéres Néptáncegyüttes Utánpótlás Csoportja: Arany minősítés, Belencééres Néptáncegyüttes Gyermekcsoportja : Arany Minősítés, Belencéres Néptáncegyüttes Ifjúsági Csoportja: Arany minősítés

2017 Orosháza, Békés Megyei Szólótáncverseny. Ifj. Mahovics Tamás: Arany minősítés, Szatmári Dzsenifer- Barkász Márton: Arany minősítés, Izsó Lajos Hunor: Arany minősítés

2017 A Bulgáriai Sozopolban részt vesz egy összművészeti fesztiválon (Táncszekció Fesztivál fődíj).

2017 Békés Megyei Príma Díjban részesült az együttes

2017 Kádár Ferenc Országos Népzenei és Néptáncverseny (Ezüst Fokozat: Lipcsei Katinka-Szaszák László, Barkász Márton, Lipcsei Balázs. Arany Fokozat +különdíj: Izsó Lajos Hunor, Ifj. Mahovics Tamás, Arany Fokozat: Izsó Borbála Julianna-Bereczki Péter)

2017 Néptáncosok Országos Bemutatószínpada, Újvidék, „Jól Minősült”

2018 Izsó Lajos Hunor Egri Ifjúsági Szólótáncverseny fődíja: „Ezüstpitykés táncos”

Az elmúlt években vendégszerepeltek:

– Csehországban, Brno városának nyári fesztiválján

– Csehországban, Disinában

– Lengyelországban, Nowy Targ városban;

– Szlovákiában, Breznoban és Helpán

– Erdélyben, Gyergyóditrón és Gyergyószentmiklóson; Széken

– Olaszországban, Susában (Piemont tartomány)

– Olaszországban, Agrigentoban (Szicília szigetén)

– Szerbiában, Magyaritabén

– Lengyelországban

– Portugáliában

– Törökországban

– Bulgáriában

– Szerbia

– New Yorkban (USA, ifj. Mahovics Tamás szólistaként)